Herman Ottó (Breznóbánya,
1835. jún. 26. - Bp., 1914. dec. 27.) természettudós, néprajzkutató,
polihisztor, politikus. Tanulmányait Miskolcon, majd 1853-ban a
bécsi politechnikumban végezte. Érdeklődése a természettudományok
felé vezette és sorsdöntő volt számára Bécsben K. Brunner
von Wattenwyll irányítása, aki az entomológiában adott neki
első indítást. 1863-ban a lengyel szabadságharcosok sorába
állt, majd visszatérve hazájába, Kőszegen fényképészműtermet
nyitott. 1864-ben került kapcsolatba a muzeológiával: ekkor
lett Brassai Sámuel keze alatt konzervátor Kolozsvárott és
lerakta a később híressé vált állattani gyűjtemény alapját.
Közben részt vállalt politikai mozgalmakban, 1871-ben a
Magyar Polgár hasábjain állást foglalt a párizsi kommün
mellett. A Természettudományi Társaság felfigyelt tudományos
munkásságára és megbízást adott a hazai pókfauna megírására.
Ez indította alapvető tudományos művek megírására.
1875-ben az MNM Állattárában kapott állást, és 1877-ben
megindította s tíz évig szerk. a Természetrajzi Füzeteket.
1879–86-ban Szeged, majd Miskolc és Törökszentmiklós függetlenségi
párti képviselője. 1885-ben megrendezte az országos kiállítás
híressé vált halászati anyagát, 1888-ban madártani tanulmányutat
tett Norvégiában. Utoljára képviselőséget 1888–91-ben vállalt.
Ezután írta nagy jelentőségű műveinek egész sorát és érdeklődési
területét kiterjesztette a m. ősfoglalkozások, a néprajzi
és nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körében,
nevéhez fűződik hazánkban az ősemberkutatás megkezdése.
Kossuth Lajost két alkalommal is meglátogatta Turinban (1887,
1892), levelezését az MTA 1960-ban kiállításon mutatta be.
Nevéhez fűződik a Magyar Ornitológiai Központ létrehozása
(1893), az Aquila megindítása s a millenniumi kiállítás néprajzi
anyagának rendezése. Munkásságát a m. tudományos kutatásban
először jelentkező harcos materialista világnézete, eredeti
szempontú, gazdag ismeretanyaga, előadásmódjának árnyalt
és lebilincselő módja jellemzi. Néprajzi, zoológiai, őstörténeti
művei, természetleírásai egyúttal gondos tudománynépszerűsítő
munkák is. Miskolc város tanácsa a nagy tudós emlékét őrizve,
1965-ben hamvait a hámori temetőben helyezte el.
Főbb munkai:
Erdély bőr- és egyenesröptűi (Kolozsvár, 1871); Reliquia
Petényiana (1879); Magyarország pókfaunája (I–III. Bp.,
1876–79); A magyar halászat könyve (I–II. Bp., 1887–8S);
A halgazdaság rövid foglalatja (Bp., 1888); Petényi János
Salamon (Bp., 1891); A miskolci palaeolith lelet (Bp., 1893); Az
északi madárhegyek tájáról (Bp., 1894); A madárvonulás
elemei Magyarországon (Bp., 1895); Az ősfoglalkozások: Halászat
és pásztorélet (Bp., 1898); A magyar ősfoglalkozások köréből
(Bp., 1899); A madarak hasznáról és káráról (Bp.;
1901); Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és
Magyarország (Bp., 1907); A magyar pásztorok nyelvkincse
(Bp., 1914); Természeti képek (Bp., 1959). – Irod.
Lambrecht Kálmán: H. O. élete és kora (Bp., 1920); Székely
Sándor: H. O. (Bp., 1955); Banner János: A magyar őskőkorkutatás
történetéhez (Miskolc, H. O. Múz. Évk. 1958); Sáfrán Györgyi:
H. O. és Kossuth Lajos (Magy. Tud. 1960); Ortutay Gyula: O. H.
(New Hung. Quart., 1964); Allodiatoris Irma: H. O. (Élővilág,
1964. 3. sz.); Komáromy József: H. O. levelei a miskolci múzeumban
(H. O. Múz. Évk. 1964–65).
Forrás: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/index.html
|