|
Frissítve: 2009-12-20
|
|
|
|
|
 |
A magyar nemzeti kutyafajták fajtajellegeinek leírása
Ilosvai-Hollóssy Lajos
MEOE kiadvány, 1936.
|
A pumi sporttenyésztésének
kialakulása kapcsán több bizonytalan momentum is akad, amelyek különböző
publikációkban ellentmondanak egymással. Kutatásaink során fény derült
például arra is, hogy az egyik ilyen tévedés az első FCI pumi
standardhoz kapcsolódik. A tényeket szigorúan sorra véve, régi
dokumentumok és Dr. Balássy Zoltán rendelkezésünkre bocsátott
feljegyzései felhasználásával igyekeztünk rendet tenni az események,
a fontos személyiségek és a standardok körüli pontatlanságok között.
A kezdetek
A magyar pásztorkutyák
rekonstrukciója és a sporttenyésztés története az országosan
szervezett magyar kutyázás történetével kezdődött, így annak fejlődésével
is foglalkozni kell, amikor a pumi sporttenyésztésének kialakulásáról
beszélünk. 1898. október 29-én alakult meg a MEOE jogelődje, az Országos
Magyar Ebtenyésztő Egyesület (OMEE) Buzzi Géza Félix újságíró
kezdeményezésére. Többszöri át- és újraalakulás után végül
1916. július 4-én az OMEE a jobban hangzó Magyar Ebtenyésztők Országos
Egyesülete nevet vette fel, titkára már az 1914-ben megválasztott
Ilosvai Lajos Károly fővárosi tanító maradt (felesége nevét felvéve
később Ilosvai-Hollóssy Lajosra változtatta nevét).
1899. szeptember 3-án
rendezte az OMEE első országos kutya kiállítását, a szegedi gazdasági
kiállítás keretein belül, 130 felvezetett kutyával. Ez az esemény azért
fontos a magyar fajták története során, mert itt ismerkedett
meg Buzzi Géza Félix az idős Kovásznay Zsigmonddal, akinek
a családja már 1841 óta tenyésztett komondort üllői gazdaságában.
Beszélgetéseik során tisztázták a komondor, a kuvasz és a puli
fajtajellegét és elnevezését.
A magyar pásztorkutyák
elkülönítésének és regenerációjának következő állomása a
budapesti Állatkert igazgatója, Lónyay Géza nevéhez köthető, aki
1901-ben a Zoológiai Lapok hasábjain jelentetett meg a témában
több publikációt is. Leírta a látott keverékeket a hallott elnevezésekkel
párosítva. Ennek hatására 1905-ben Buzzi Géza Félix az Állattenyésztési
és tejgazdasági lapok szerkesztőjeként elindította a lapban azt a
vitacikksorozatot, melynek összegzéseként megjelentette A
magyar pásztor- vagy őrebek fajtajellegei című írását, s ebben
rögzítette az elnevezéseket és standardszerű fajtaleírást adott.
Ezzel indul el igazán a magyar pásztorkutyafajták kialakítása,
valamint a sporttenyésztés kezdete is ehhez köthető. Közel másfél
évtizednek kellett azonban eltelnie még ahhoz, hogy a különböző
szakmai lapokban folytatott, sokszor igen heves viták eredményeképpen
megszülethessen a sporttenyésztés számára A PUMI.
A pumi „felfedezése”
Az írásos feljegyzések
alapján biztosan lehet tudni, hogy a pumi atyjának (jogosan) tartott dr.
Raitsits Emil, állatorvos és tenyésztő, 1912-ben már tagja volt az
országos kutyás szervezetnek – a MEOÉ-nek. 1917-ig azonban még ő is
egyetértett Buzzi Géza Félix-szel abban a kérdésben, hogy a pumi és
a puli egyazon fajtához tartozik – legfeljebb az álló és lógó fülű
változatokat különböztette meg. Ezzel szemben Herman Ottó néprajzkutató
és Kerpely Béla újságíró már ekkor is a pulitól eltérő, dunántúli
terelőkutyaként különböztették meg a pumit. 1917-ben, az a Kutya
újság legelső számában is azt írja még Raitsits, hogy „A harmadik
magyar juhász kutyánk a spic- vagy sakál jellegű terelő kutya két név
alatt szerepel, ez a puli vagy pumi. Az ebtenyésztők által elfogadott
és az ország nagyobb részén használatos név a puli. Él még egy tájfajta
Dunántúl, amelyet, mint értesültem, Lovassy fogja közel jövőben
ismertetni.”
A Raitsits által 1917-ben
beharangoztatott ismertetés végülis csak 1919-ben jelent meg dr.
Lovassy Sándor biológus, múzeumszervező tollából a Természettudományi
Közlönyben. Ez az itt leírt
tájfajta pedig nem más volt, mint maga A PUMI. Így tehát az első pumi
leírást Lovassy adta meg, aki dunántúli megszilárdult puli tájfajtaként
jellemezte cikkében a dunántúli
pumi címszó alatt: „A Dunántúl, különösen Somogy és Zala juhászainak
a pulitól sok tekintetben eltérő terelőebe van, melyet ott kivétel nélkül
puminak neveznek. Némileg nagyobb a pulinál, feje hosszúkásabb, orra
hegyesedő, fülei részint állók, részint lógók. Testszőrözete
valamivel rövidebb, mint a pulié; lábai csupán hátrafelé bozontosak
zászlósan, míg a lábfejének rövidebb szőre a karmokat szabadon
hagyja; legelterjedtebb színe a galambszürke. A dunántúli juhásznak
ugyanolyan nélkülözhetetlen és értelmes terelőebe, mint az alföldinek
a puli. A pumi eredete, minden valószínűség szerint, csak valami százötven
évre vezethető vissza, arra az időre, amikor Németországból sok
nyugoti juhot importáltunk. Velük hozzánk kerültek a pásztoraik is s
ezek nyugoti – német és franczia – eredetű terelőebei. Utóbbiak a
már itt talált pulival kereszteződve, vetették meg alapját annak a
megszilárdult jellegű terelőebnek, a mely a Dunántúlon a pumi nevet
viseli. A pumi tehát nem azonos a pulival s így pulinak nem is nevezhetjük;
de viszont, minthogy a pumin a pulivér kétségtelen nyomai uralkodnak, a
pulitól nem különbözik oly mélyrehatóan, mint a hogy a magyar pásztorebfajták
egymástól eltérnek s így azokkal, különösen a pulival szemben sem
tarthatjuk egyenlő rangú fajtának, hanem csak a puli megszilárdult tájfajtának.”
A következő igen nagy lépést
az 1920. július 21-én megalakult MEOE Juhászkutya Szakosztály
jelentette, amely kilenc jelentkezővel dr. Raitsits Emil elnöklete alatt
indult. Ekkor állította össze Raitsits az első MEOE magyar pásztorkutya
küllemleírásokat, ahol már – feltehetően a Lovassy-cikk hatására
– a pumit mint a puli dunántúli tájfajtáját szeretett volna leírni.
Ezek a standardok Orlay Ilona szerint (Kutya Magazin, 1969) már
nyomtatásban is megjelentek egy Lychif álnév alatt publikáló író
tollából, akiről a mai napig nem sikerült megállapítani, hogy
kit is takar valójában.
Arra,
hogy a pumi fajtaleírása mégis miért váratott magára, Raitsits későbbi,
1924-ben íródott magyarázatából lehet következtetni. Eszerint: „A
pulik és pumik határozott tájfajtáit és igen különböző használhatóságukat
az a standard nem fedheti, melyet az „A kutya” című könyv közvetlen
megjelenése előtt, mint a „Magyar juhászkutyát tenyésztők”
szakosztályának annak idején volt elnöke, most már részemről érthető
okokból, sürgősen máról-holnapra, megfelelő szakértők kikérdezése
nélkül, sürgősen tető alá kellett hoznom. A rövid őspuli standard
nem a gyermekem, mert nem tisztán szerénységemnek alkotása, hanem a
szakosztály többségének véleményét kellett határozattá emelnem s
így nem csodálkozhatik a standarddal elégedetlenkedő, hogy a sok bába
közül a gyermek elveszett.” (A
magyar kutyák, 1924)
Az első kiállítás,
amelyen pumi is megjelent, az 1921. május 15-16-i országos MEOE rendezvény
volt. A fajtájából egyedüliként benevezett pumi a következő bírálatot
kapta a magyar pásztorkutyákat bíráló Raitsitstól: „Magyar pumi. A
dunántúli táj fajtának egyik jellemző képviselője 102. k. sz. Ficzkó,
pumi kan jelent meg a kiállításon, tulajdonosa: Salamon Balázs
(Budapest, IX., Űllői-út 102). A mozgékony, jó csontozatú és jó
megjelenésű pumi a kezdő versenyben I. díjat nyert.” (a Kutya,
1921)
Konkurens szervezetek
1922. tavaszán dr.
Raitsits Emil kivált a MEOÉ-ből, saját indoklása szerint azért, mert
a megmentés, a rekonstrukció és kitenyésztés alatt álló magyar pásztorkutyákkal
kapcsolatos törekvései nem egyeztek a MEOE vezetésének elképzeléseivel.
Ilosvai a politikai és financiális hatalom képviselőinek érdekeit
tartotta szem előtt, akik akkoriban kitenyésztett külföldi fajtákat
tartottak, s nem a még keverék magyar pásztorkutyákat. Raitsits ezzel
szemben a magyar pásztorkutyák összegyűjtésében látta a fő
feladatot (egyelőre minőségre való tekintet nélkül), hogy a keverékekből
ki lehessen tenyészteni a fajtákat. Az ilyen kutyák gazdái azonban,
nem meglepő módon, nem feltétlenül voltak tehetősek. Nézeteinek
hangot is adott A természet 1923-as számában: „Bírálataimat
az előrehaladás szelleme irányította és a vaskalaposságot félretéve
a kisebb termetű magyar juhászkutyákat a következő csoportokba osztályoztam:
I. őspuli, II. Luxuspuli, III. Törpepuli, IV. Pumi, V. Törpepumi. Az őspuli
csoportba mindazokat a pulikat sorolom, mellyek a tulajdonképpeni magyar
puli fajtajellegét hordják magukon.”
Ezek következtében történt
meg, hogy 1923-ban Raitsits megalakította a Magyar Kutyafajták Törzskönyvét
(MKT), amely – mivel egyben kinológiai szervezetként is működött
– a MEOE konkurensévé vált. Ez az a pont, ahol kétfelé válik a
magyar pásztorkutyák tenyésztése. Raitsits az Állatorvosi Főiskolán
vezette a Polyklinikai Törzskönyvet is (nem csak magyar fajták számára),
valamint a főiskolán tudományos ismeretterjesztéssel és állatorvosi
kinológiával kapcsolatosan kiállításokat is szervezett. 1923.
augusztus 19-20-én rendezte meg az első MKT kiállítást, amelyen a MEOÉ-nél
kiállított MET jelű törzskönyvvel rendelkező magyar pásztorkutyák
is részt vehettek. Raitsits a rendezvényeken bevezette az MKT jelű törzskönyvbe
az ezeken megjelent kutyákat is. Rövid időn belül a mérleg nyelve már
az MKT-s kiállítások és az MKT törzskönyvezés felé billent.
A MEOÉ-ben 1924. május
20-án megalakult a Komondor Egylet, mely a MEOE Juhászkutya Tenyésztők
Szakosztályának munkáját folytatta, és az összes magyar pásztorkutya
gondozása lett a feladata. Ügyvezető alelnöke Gegus Dániel lett (a
Kutya, 1924). A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete és a
Komondor Egylet megállapította a magyar juhászkutyák fajtajellegeit,
és az első hivatalos MEOE pumi standard – a többi magyar kutya
standardjaival együtt – 1928-ban meg is jelent a még Ilosvai Lajos Károly
néven publikáló MEOE titkárának A kutya című könyv második
kiadásában.
Az MKT-ben az első
fajtaleírások Raitsits 1924-ben megjelent, a magyar pásztorkutyákról
szóló könyvében kerültek nyomtatásba, és ezek voltak érvényben egészen
1935-ig, amikor az MKT elfogadta a dr. Abonyi Lajos, dr. Anghi Csaba Geyza
és dr. Müller Iván által összeállított első tudományos
standardokat. Raitsits nagy vívmánya, hogy a korábban már említett A
magyar kutyák című könyvében (Centrum, Budapest, 1924) végérvényesen
megszüntette a komondor-kuvasz, illetve a puli-pumi elnevezések körül
uralkodó zűrzavart. A pumit a pulitól kifejezetten elkülöníthető típusjegyekkel
írta le, és elsőként mutatott rá a puli és a pumi jellembeli különbségeire,
a pumi terrieres vonásaira. E könyv hátsó hirdetési oldalán jelent
meg a következő közlemény is: „A komondor, puli, pumi és kuvasz
tenyésztésének tudományos nézőpontból való irányítását és
ingyenes törzskönyvezését elvállalta a m. kir. Állatorvosi főiskola
poliklinikája (VII., István út 2).”
Nemzetközi szövetségek
és a standard
1933-ban a MEOE elérte,
hogy az FCI elismerte őt Magyarország vezető ebtenyésztő szervezeteként
és – először szerződéses partnerként, majd 1935-től teljes jogú
tagként – soraiba fogadta. Mindeközben az MKT a Magyarországi Telivér
Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetsége tagjaként
1936-ban belépett a Union Cynologuque Internationale (UCI) nemzetközi szövetségbe.
Ide már ebben az évben benyújtotta a magyar kutyafajtákra vonatkozó
Abonyi-Anghi-Müller összeállítású standardokat (komondor, kuvasz,
puli, pumi, mudi), valamint ezen kívül még a rövidszőrű magyar
vizsla fajtaleírását is. A két európai szervezet közül azonban az
UCI jelentősége eltörpült az aktívabb és jobban szervezett FCI
mellett.
A magyar pásztorkutyák
FCI standardjai végül a Komondor Egylet által 1924-ben megállapított,
és 1928-ban Ilosvai könyvében publikált leírások alapján készültek
el, s ezeket fogadta el 1936-ban az FCI. A magyar nemzeti kutyafajták
fajtajellegeinek négynyelvű leírását ezután a MEOE jelentette meg
(ekkor már) Ilosvai-Hollóssy Lajos szerkesztésében. Ezek voltak tehát
az FCI első komondor (53), kuvasz (54), puli (55), pumi (56) és magyar
vizsla (57) standardjai.
Mindent összevetve tehát
külön fel kell hívni a figyelmet arra a tényre, hogy az idő múlásával
helytelenül alakult ki az az elképzelés, hogy az Abonyi-Anghi-Müller féle
tudományos pumi standardot az FCI 1936-ban hivatalos standardként
elfogadta. A történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy a szóban forgó
standard soha nem vált FCI pumi standarddá! Talán az okozta a későbbiekben
a zűrzavart, hogy az UCI-ban, valamint az FCI-ben is egy évben, 1936-ban
fogadták el a két különböző fajtaleírást.
© 2006 Länger Tamara
Az első FCI PULI (55) és PUMI (56) standardok
Részletek az ILOSVAI-HOLLÓSSY LAJOS szerkesztésében megjelentett A MAGYAR NEMZETI KUTYAFAJTÁK FAJTAJELLEGEINEK LEÍRÁSA című kiadványból.
(Magyar, angol, francia és német nyelven kiadta a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete 1936-ban.)
Előszó
a Fédération Cynologique Internationaleban képviselt összes egyesületek vezetőségeinek és tagjainak figyelmébe ajánlva.
Amidőn a magyar nemzeti kutyafajták standarját az F.C.I. szabályai értelmében valamennyi vezető szervezetnek, mely az F.C.I.-ben képviselve van - alkalmazás céljából - az F.C.I. útján megküldjük, szükségesnek tartjuk ennek az előszónak a keretében a következőket elmondani…
A magyar nemzeti kutyafajták
gyűjtő elnevezése alatt öt ebfajtát különböztetünk meg, még pedig három különböző pásztorebfajtát, ezek: 1. Komondor, 2. Puli, 3. Pumi; egy házőrző, vagyis őrző ebfajtát ez a 4. Kuvasz és egy vadász vizsla fajtát ez az 5-ik a sárga magyar vizsla.
A komondor, kuvasz és a puli ősi magyar fajták, melyeknek őseit a magyarok még ázsiai őshazájukból hozták magukkal és azok csodálatosképpen egymással való kereszteződés nélkül megmaradtak ősi fajtajellegeikben.
A "pumi" néven elnevezett pásztorebfajtát már nem tekinthetjük teljesen ősi magyar fajtának, hanem a "puli"-ból keletkezett újabb ősi fajtaváltozatnak. A "pumi" Magyarország dunántúli vidékén keletkezett és főként ott fordul elő ma is pásztorok kezén. Eredetére nézve megállapítást nyert, hogy századokkal előbb, amikor Németországból, főként annak pomerániai vidékéről, leginkább a dunántúli földesuraink merinói juhokat vásárolván, az így lábon hozott juhokkal, az azokat Pomerániában őrzött juhászebek, főként felálló fülű spitz kutyák is velük jöttek s itt maradtak. Ezek azután a magyar juhászok ős magyar "puli" kutyával együtt terelték a juhnyájakat és ezeknek a kereszteződéséből keletkezett egy újfajta felálló fülű puli, ezeket azután a magyar pásztorok mint a Pomerániából ideszármazott pomeráni kutyák ivadékait a pumi elnevezéssel különböztették meg az ősi magyar pulitól. A magyar pásztorok bár nem voltak kynologusok, de a puli kutyák tisztavérben való tenyésztésére mindig nagy gondot fordítottak, vagyis a pásztor csakis pásztor kutyával pároztatta puliját és soha sem akármilyen falusi kutyával. Mikor a Pomerániából hozott juhokkal jött spitz fajtájú pásztor ebek itt voltak azokat is pásztorkutyáknak tekintve a párzásukat meg nem akadályozta, de a továbbiak folyamán már természetesnek találta, hogy puminak elnevezett felálló fülű terelő kutyáját ugyancsak mindig ilyennel pároztatta. ma már a pumi mint önálló konstans fajta a harmadik magyar pásztorebfajta lett a másik kettő: a komondor és puli mellett.
… Amidőn tehát ezen öt magyar nemzeti kutya fajtának részletes standardját az F.C.I útján az egész kynologiai világ figyelmébe ajánljuk, egyben a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete az F.C.I.-ben képviselt összes egyesületeknek és azok tagjainak legnagyobb készséggel ajánlja szolgálatait. Felkérünk minden érdeklődőt, akár egyesület, akár magánszemély legyen is az, hogy ezen fajták iránti érdeklődésével forduljon a Magyar ebtenyésztők Országos Egyesületéhez, mely az F.C.I. által Magyarország vezető szervezeteként van elismerve.
A MEOE Magyarországon a legelső és legrégibb (alakult 1899.), legelterjedtebb, egyedüli egyesület, mely az összes ebfajtákat felöleli és mint az F.C.I.-ben képviselt és általa elismert vezetőszervezet vezeti az összes ebfajtákat felölelő s az F.C.I. által elismert "Magyar Ebtörzskönyv"-et.
… Különösen figyelmeztetjük a hazai mint a külföldi érdeklődőket, hogy az úgynevezett "pusztán" nem találnak pedigreés egyedeket. A magyar pásztorok a nyájat őrzik, de kutyatenyésztéssel olyan értelemben, hogy a származásokat feljegyeznék, nem törődnek. Ettől függetlenül azonban a tisztavérben való tenyésztésre nagy gondolt fordítanak. A világért sem keresztezik a komondort a kuvasszal, de nincs is rá alkalom, mert a komondor a pásztorral él a pusztán, a kuvasz pedig a háznál a falvakban. A pulit sem keresztezi a pumival, mert ehhez megvan a saját józan esze és felfogása.
Tisztavérben, leszármazási adatokkal való tenyésztéssel nem a pusztai pásztorok, hanem a céltudatos sporttenyésztők foglalkoznak, így tehát pedigreés magyar pásztorebeket és őrző ebeket azoktól lehet beszerezni. Ezeket a tenyésztőket az egyesület tartja nyilván és megbízhatóságuk szerint ajánlja is őket. Akik őskutyákat a "pusztán" akarnak venni, azoknak is készséggel áll az egyesület a rendelkezésére, tanáccsal és útbaigazítással, hogy olyan őskutyákat vásárolhassanak, amelyek mint ilyenek a MET-be törzskönyvezhetők legyenek és egy tovább-tenyésztésnek az alapjait képezhessék.
… A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete és a Komondor Egylet megállapította a magyar juhászkutyák fajtajellegeit (standardját) abban a formában, amint azt a két egyesületnek erre a célra kialakított bizottsága alapos feldolgozás után előterjesztette. Ez a már hivatalosan megállapított standard a mérvadó, mely a következő.
A puli és a pumi
(fajtajelleg leírás)
1. Általános megjelenésében a puli kisebb, a pumi kissé magasabb termetű, fürge, okos tekintetű, barátságos kutya. Első pillanatra külsőleg nem tetszetős a hosszú, lompos szőrzete miatt, de jobban szemügyre véve szimpatikussá válik.
2. Természete és jellemző tulajdonságai. A puli nyugodtabb, a pumi nyugtalanabb vérű és így fogósabb is. Bár a puli is fürge és mozgékony terelőeb, a pumi azonban ebben a tekintetben felülmúlja, mert mozgékonyabb, virgoncabb annál. A pumit éppen fogósságánál fogva inkább a konda és gulya terelésére használják. Gazdájához való ragaszkodása, hűsége közismert. Bármelyik fajta is a legéberebb házőrző. A pumi rendkívül éber, minden neszre, zajra élénken figyelve hegyezi felálló füleit. Hangosabb a pulinál, mert kitartóan ugat mindent. Mindegyik a maga nemében őstehetség és kellő bánásmód és foglalkozás mellett tanulékonysága határt nem ismer. Szerény igényű, az idő viszontagságát jól tűri.
3. A feje meglehetősen rövid, a puminál lehet kissé hosszabb, a homlok a szájrészekhez viszonyítva nem széles. Stopja nagyon enyhe átmenetet mutat. Orrvégződése tompa. A fej szőrzettel teljesen fedett, a száj környékét és pofákon hosszabb, miért is bajuszos és szakállas.
4. A fülek mindenütt hosszú szőrrel fedettek, meglehetősen magasan tűzöttek. V-alakúak s a dús szőrzet folytán nagyobbnak látszanak. A pulinál lefelé lógók, a puminál felállók és felső végükben oldalt elbicsaklók vagy lekonyulók.
5. A szemek kávébarna színűek, közép nagyok s a lefelé lógó borzas szemöldökrész betakarja őket, különösen a puminál a szemek a lelógó szőrzet miatt alig tűnnek elő, de azért mintegy fátyol mögül mindent meglát és mindenre élénken felfigyel.
6. Az orr inkább rövidnek mondható és tompa. Színe mindenkor fekete. A pumi orra kissé elhegyesedő lehet.
7. A nyak rövid, a pulinál inkább zömök, míg a puminál inkább karcsú.
8. A törzs hátvonala egyenes, a farnál mérsékelten lejt. A szügy elég széles, a mellkas azonban nem öblös, hasa karcsú. Magassága 35-40 cm. A pumi rendszerint magasabb és nyúlánkabb növésű.
9. A farok bozontos szőrzetű, lehetőleg lefelé hajlítottan lógó. A pumi farkát kurtítani szokták, a puliét nem, de a puli farkának kurtítása is megengedhető. A farok kurtításánál két-harmada vágandó le. Előfordul, hogy kurtafarkú pulik és pumik is jönnek a világra.
10. Az első lábak oszlopszerűek, nem magasak, jó csontúak és izmosak.
11. A hátsó végtagok izmosak, hosszú szőrrel fedettek.
12. A mancsokon az ujjak jól zártak. A körmök feketék.
13. A szőrzet. Az egész testét a fülhegyétől az ujjak végéig hosszú borzas és lompos szőr fedi, mely gondozatlanság esetén a test oldalán összegubancolódik, s így a szőrzet gyapjas. A pumi szőrzete keményebb és valamivel rövidebb, így az összegubancolódásra nem annyira hajalmos. A pumi fején a lomposabb szőrzet a szemet jobban eltakarja és az arcorri rész is szakállasabb.
14. Színe vörhenyes fekete és a szürkének minden árnyalata.
15. Magasság 35-40 cm. A pumi többnyire magasabb és karcsúbb növésű.
Hibák: a rövid, nyílt szőrzet, a hosszú, megnyúlt fej, magas lábak, tarkaszínűség. Úgyszintén a fehér mellfolt és fehér mancsok szintén kiküszöbölendők a továbbtenyésztésből.
|
webmaster