Fekete István
1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Apja
Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete
István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze
volt. Nagy hatással volt rá anyai nagyanyja- akivel egy szobában
lakott-valamint édesanyja, akik melegszívű szeretetükkel
ellensúlyozták apja vasszigorát.
Az elemi iskola
első négy osztályát helyben végezte el, ahol az apja volt
az igazgató.
Az elemi iskola
ötödik osztályát már Kaposváron kezdi el. Egy év múlva
az egész család Kaposvárra költözik. Az apa a Városházában
kap hivatalnoki állást, a fiú a helyi gimnáziumba jár. Itt
azonban gyengén megy neki a tanulás, félévkor megbukik. Az
apja instruktort fogad mellé, de a bukás év végén is megismétlődik.
Ezután beíratják a polgári fiúiskola első osztályába,
ahol végre megtalálja önmagát és barátokra is szert tesz.
1914-ben kitör a világháború.
14 évesen,
cserkészőrsvezetőként éli meg ennek keserű tapasztalatait.
1915 nyarán végzi el az iskola utolsó osztályát, év végén
a hároméves felsőkereskedelmi iskolába iratkozik. A tanulás
már jól megy neki, de az unalmas, száraz tananyag kényszerű
ismeretei elől egyre jobban vágyik a város széli rétek, erdők
világába. 1917 végén besorozzák. Behívója a 19-es önkéntes
honvéd gyalogezredhez szól, amelynek Kaposváron van egy zászlóalja,
így a városban maradhat. 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit
tesz. Ezután Gödöllőre kerül a tartalékos tiszti iskolába.
Káplárként
szolgál 1918-ig, a Monarchia seregének összeomlásáig. Életének
eme keserű időszakára Ballagó idő című könyvében emlékezik.
1923-ban élete felveszik a Debreceni Gazdasági Akadémiára,
de csak az első félévet végzi el. 1924 januárjában Magyaróváron
folytatja tanulmányait. Dunántúliként nem érezte jól magát
az Alföldön, visszavágyott. Mivel ezredének itt is van egy zászlóalja
lehetővé válik átiratkozása. 1926 júliusában ér véget
az iskola. Nyolc év után végre levetheti katonaruháját is.
A frissen végzett mezőgazdász Bakócán, gróf Mailáth György
birtokán kap állást. Kora hajnalban kel, lóháton járja be
az uradalmat. Az erdőről, a földekről hazatérve gyakran
ragad tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze.
Munkája során ismét lehetősége nyílik arra, hogy visszatérjen
a természethez. 1929. december 12-én házasságot köt. A
fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöznek, első közös
otthonukba. Itt kap állást vezető gazdatisztként Fekete István,
a holland származású, disznókereskedésből lett földbirtokos,
Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája alatt fellendül a birtok, hírnevet
szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tejüzemet szervez az
uradalomban, búzavetőmagot nemesít, a kiállításokon pedig
rendszeresen díjat nyernek az ő irányítása alatt tenyésztett
kosok. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő
szakember, aki gazdatisztként tekintélyt vált ki magának.
Virradattal indul útnak, és késő este érkezik haza. Lovon járja
az uradalom földjeit, az állattenyésztő telepeket, amelyek
nagy területen, szétszórtan vannak. Gazdát és cselédet
egyaránt tisztelettel köszönt. Keveset beszél és kevés szóból
is ért. Hangja csendes és szelíd, az emberhez szól, a munkatárshoz,
akit a földművelésnél keservesen kemény munkájában önmagával
egyenrangúnak tekint.
Írni nyolc éves
korában kezdett Göllén. Első verse egy rövidke költemény
a békéről 1916-ban megjelenik a Zászlónk című diákújságban.
Nem tanult író, hanem született tehetség. Diák évei után
katonasorban és akadémistaként is írogatott. Ezek az írások
csak rövid vázlatok voltak. Első felnőtt írásai rövid lélegzetű
megfigyelések elsősorban a vadászat vadgazdálkodás témaköréből,
amelyekkel mint Nirnsee birtok gazdatisztje találkozik a
mindennapi munkája során. Ezeket a Nimród vadászújság
szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldi el, aki
megjelenteti azokat. Kittenberger ébreszti rá arra, hogy tudása,
mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztani.
Első cikkét a Nimródban újabbak követik. Ezekben a madarak
vonulásáról, a vadak viselkedéséről, szokásairól, a vadászat
etikájáról ír. Egy év múlva Kittenberger levélben kéri,
hogy látogassa meg a szerkesztőségben. A pályakezdő vadászíró
és a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő személyes
találkozása elmélyíti egymás iránt érzett kölcsönös
rokonszenvüket. Fekete István nagyszerű embert ismer meg
Kittenberger Kálmánban, akire egész életében tisztelettel
tekint, és közöttük szoros, halálukig tartó barátság kötődik.
Fekete István későbbi munkáiban a parasztembereket,
parasztsorsokat, a paraszti világot bemutató írásaival a
hagyományos népiességet képviselő írókhoz áll közel. Ez
a népies irányzat a két világháború között népi
irodalom előtt bontakozott ki, és élt tovább a húszas-harmincas
években is. Ez az irodalmi vonulat-amelynek jeles képviselői
Mikszáth, Gárdonyi, Móra-a parasztokat mint nehéz életű,
szegény és elesett emberként ábrázolja. Fekete Istvánnak
az Új időkben megjelent írásai, amelyeknek válogatása
1941-ben jelent meg öreg utakon címmel, javarészt természettárgyú
írások, vadászemlékek. 1936-ban a Gárdonyi Géza Társaság
történelmi regénypályázatot hirdet. Ekkor írja meg a Koppányi
aga testamentumát. Ez volt első könyve és rögtön a pályázat
első helyezettje lett. Következő kisregénye a Csí 1940-ben
jelenik meg. Főszereplői madarak, pontosabban egy fecskepár.
A magyar parasztság helyzetéről, a feudális úr-paraszti
viszonyról Gyeplő nélkül című könyvében rajzol átfogó
képet (1948). Első regényeinek megszületése után mind
gyakrabban látogat Pestre, írói feladatai ide szólítják.
Kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordul meg, új megbízásokat,
feladatokat kap. 1940-ben a Kisfaludy Társaság soraiba választja.
Ismeretségi köre bővül, ismeretséget köt a kor jeles íróival.
Nem sokkal később színdarabot is ír, Hajnalodik címmel. A
drámát telt ház előtt játsszák a Magyar színházban és a
Kamaraszínházban is, amely a második világháború kitöréséig
közel száz előadást ér meg. Ezután pedig Bánki Viktor
filmrendező kéri fel egy forgatókönyv elkészítésére. Egy
hét alatt megírja a Doktor Kovács István című film forgatókönyvét,
amely számára újabb sikert hoz. Időközben az ajkai uradalom
gondjai mind terhesebbé válnak számára, írói munkássága
elé egyre nagyobb terheket gördítenek.
Eljön tehát a
változtatás ideje. A Fekete család pesti barátai összefognak
és segítenek. Lakást szereznek, Fekete István pedig a Földművelésügyi
Minisztériumban kap állást. Hamarosan elkészül második
romantikus regénye, a Hajnal Badányban. Második elbeszéléskötete
1944-ben jelenik meg Egy szem kukorica címmel. 1948-ban jelenik
meg tíz szál gyertya című novelláskötete. 1949 tavaszán
?megtisztítják? a minisztériumot, és Fekete Istvánt
sokadmagával együtt nyugdíjazzák. Állása megszűnésével
a nélkülözés hosszú hónapjai, sőt évei köszöntenek a
családra. Könyveit nem adják ki, állandó foglalkozást
sehol nem kap, s alkalmi munkát kell vállalnia, hogy
eltarthassa családját. 1951 őszén tanári álláshoz jut a
kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Itt készül a
Kele, valamint Lutra című regénye. 1955-ben végre megtörik
a jég: a Halászat című műve kezdi a sort; a Mezőgazdasági
Könyvkiadó tankönyvként adja ki. A Kele következik, a
Magvető gondozásában. A Lutra 1955-ben jelenik meg, megelőzve
a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ér száműzetése
az ötvenes évek irodalmi életéből. Megírja Pepi-kert című
könyvét, amely a szarvasi arborétum történetét meséli el,
annak történelmi hátteret festve. 1960-ban a Tüskevárért József
Attila díjjal tüntetik ki. 1965-ben jelenik meg a Csend,
mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi
regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő
készülhetett el. E regénye már írói számvetés is,
visszatekintés az elmúlt, emlékké vált java életre. Az
1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban
felnőtt vadászélményeit foglalja egybe. 1968-ban másodjára
kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg
cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében
éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják.
Hetvenedik születésnapának méltó megünnepléseként
megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben
egyre súlyosbodik, 1970. június 23-án örökre lehunyja
szemeit Budapesten. Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én
vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben. Fekete
Istvánt a természettel együtt élő, titkát ismerő, vele
naponta találkozó ember élményei avatták íróvá. Új műfajt
teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott
embert újra természetközelbe tudta hozni. Életútját, munkásságát
talán az alábbi, tőle származó idézettel jellemezhetnénk:
" Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...
s közben-megtaláltam a Hazámat".
Forrás:

|